2017. április 5., szerda

sLOVEnia day 03

Reggeli után indultunk el felfedezni a bledi tavat. Felsétáltunk a várig, de be nem mentünk: a hosteles lány bizonygatta, hogy nem éri meg 10 eurót kiadni a belépőre, mert a múzeum nem annyira érdekes, a kilátás meg máshonnan is szép, de az egészen feszített ütemtervünkbe amúgy se fért volna bele. 
Sziget a várból
Elsétáltunk a tóparti csónakkikötőhöz, és befizettünk egy útra a szigetre meg vissza. Pont előttünk indult egy nagy csoport ázsiai turista, így mi külön hajóban utaztunk. Nevük is van ezeknek az egyedi kinézetű hajóknak: pletna. A pletna hagyományos közlekedőeszköz a bledi tavon, szlovén sajátosság. 
Úton a sziget felé
A hajóút pár perc, kormányosunk rutinosan evezett át minket a kis szigetre. Kaptunk 40 percet a visszaindulásig. A szigeten jelenleg a Mária mennybemenetele templom áll, ennek első változata a 8. század környékén került oda. Korábban egy ószláv istennő, Ziva szentélye állhatott a szigeten. Létezik egy legenda, mely szerint aki háromszor megkongatja a templomtorony harangját, annak teljesül a kívánsága. Úgy tűnik, ez valami szlovén dolog lehet, mert nem ez volt az egyetlen harang, ami kongatásra kívánságot teljesít, de erről majd később írok az utolsó napi beszámolóban. 
Felállványozva
A templomba súlyos pénzek befizetése után juthattunk volna csak, és az időnk rövidsége miatt inkább ittunk egy kávét a helyi kávézóban (mekkora menőség már a bledi szigeten kávézni!), és sétáltunk egyet. 
Csoportkép
Nagyon gyorsan eltelt a 40 perc, a fuvarunk már várt minket. 
Pletnák
Visszaérve a tópartra a következő állomásra indultunk, az Ojstrica csúcsra, ahonnan belátni a  környéket. A hosteles lány azt mondta, 20 perc séta. Lehet, hogy 20 perc, de milyen 20 perc! Köves, csúszós, meredek erdei úton értünk a csúcsra vezető sziklákig, ahol tényleg mászni kellett. Számíthattam volna rá, hogy nem lesz könnyű menet, mégis meglepett. Leizzadva, szuszogva értünk a hegytetőre, ahonnan tényleg eszméletlen szép a kilátás.
Ez így egészen rendben van, nem?
A tervhez képest már csúszásban voltunk, úgyhogy nem időztünk fenn sokáig. Na azért nem rohantunk le rögtön, kiélveztük a látványt.
Bizonyíték, ott voltam
Visszaereszkedtünk a tóhoz, rohamléptekkel közelítettük meg a hostelt, majd kis szünet után bevágódtunk az autóba, és indultunk is Ljubljana felé. Pontosabban egy kis kitérőt terveztünk be a Postojna cseppkőbarlang felé, ahol délután 3kor indult az aznapi utolsó vezetett túra, azt el akartuk érni. Necces volt, de még volt egy kis esély odaérni. Viszont ahogy az autópályára hajtottunk, a célunkig hátralévő idő folyamatosan növekedni kezdett, nem csökkenni. És olyan fél óra után egy alagútnál találtuk magunkat, amit egy fizetős kapun át tudtunk megközelíteni. Gyanakodhattunk volna, de nem tettük, így nagy volt a meglepetés, amikor az alagút túloldalán az Österreich táblával szembesültünk. Upsz. Rossz irányba indultunk már az autópályán.

Nem akartunk visszamenni a fizetős alagúton, inkább másik átkelőt kerestünk az Alpokon át. (Hiba.) Azt egy életre megtanultam, hogy a hegy nem játék, igenis komolyan kell venni. Másfél óra kocsikázás után kezdtünk közeledni az ingyenes átkelőhöz, ahova annyira emelkedett az út, hogy nem tudtunk felmenni. A kocsi meg volt pakolva bőrőndökkel, plusz mi hárman, nem volt mit tenni, vissza kellett fordulnunk. Végül a fizetős alagúton jutottunk vissza Szlovéniába. Tanulság: van olyan, hogy járt utat járatlanért, és a hegyi utak azok rendes hegyi utak. Nem olyan egyszerű feljutni rájuk.

Miután a délután eltelt az ausztriai kitérővel, mást se akartunk, csak Ljubljanába érni. Még éppen világos volt, amikor leparkoltunk a szállás környékén. A Simple Accomodation Vodmat nevű hostelben aludtunk. Ez kb. a legolcsóbb ljubljanai szállás, nem véletlenül. Ha azt mondom, hogy egy kicsivel még durvább a Strahovnál, akkor azzal elég sokat mondok. Nagyon trágya, nagyon egyszerű, szerintem munkásszálló is egyben, de a célnak megfelelt, fedél volt a fejünk felett, volt ágyunk, csak aludni jártunk oda.

Éhesek voltunk, és még egy kis városnézést be akatunk sűríteni a napba, úgyhogy elsétáltunk a belvárosba. Fura volt a természetközelben töltött napok után városban lenni, bele kellett rázódni. Meg voltam győződve, hogy Bled és Bohinj után Ljubljana nem sokat tud nekem mutatni. Részben lett csak igazam: Ljubljana cuki, a belváros mindenképpen, de hát a hegyekkel és tavakkal egy város se veheti fel a versenyt.
Macskakő
Rövid séta után beültünk a Julija étterembe vacsorázni. Meglepően nehéz volt olyan helyet találni, ahol csirkét is adnak (húsok közül csak azt eszem meg, vagy esetleg még pulykát), itt is egyetlen csirkés fogás árválkodott az étlapon, de az legalább nagyon finom volt. Fancy hely, kiöltözött társaságok fordultak be, kevesen voltak annyira lazán öltözve, mint mi, de a fárasztó nap után nem nagyon tudott érdekelni.
Nem tudom, miért van csillár az utcán, de nagyon szép!
Vacsora után sétáltunk még egy keveset, aztán visszaballagtunk a hostelbe. Olyan kimerült voltam, hogy nem zavart semmi folyosói hangoskodás, elaludtam azonnal. 

2 megjegyzés:

  1. Bledtől kb fél óra, szerintem magán az autópályán olyan 15-20 perc volt (meglepően gyorsan jött), és nekem még az volt a fura, h csak magában az alagútban ment fel 1:20 fölé a tervezett menetidő :D az ausztriai rész meg csak a sok megállás-tanakodás miatt lett olyan hosszú :( :)
    Köszi mégegyszer, hogy elviseltétek a tapasztalatlanságomból adódó kalandokat:D

    VálaszTörlés
  2. Utólag már nem emlékszem annyira pontosan, nagyjából fél óra rémlett. Továbbra is no para, én tényleg élveztem, hogy megnéztük az Alpokat a másik oldalról is. :D

    VálaszTörlés