2016. április 3., vasárnap

Húsvéti túrák - Bakonybél

A húsvéti hétvégét végre a szabadban töltöttem és a Bakonyban kalandoztam. Mostanában sokkal nagyobb igényem van a mozgásra, mint egyetemista koromban, a természetbe való mászkáláshoz meg még több kedvem van. Így történhetett, hogy a húsvét előtti szombatot Bakonybélben, a húsvéthétfőt pedig a Borzavár és Porva-Csesznek környékén töltöttem. Beszámolók következnek.

Bakonybélt azért néztem ki, mert egyrészt gyönyörű környezetben van, másrészt van medvehagyma! Dave-vel vágtunk neki a napnak. Első utunk a Pannon Csillagdába vezetett - ha már egyszer ott vagyunk, nézzük meg azt is alapon.

Megvettük a belépőt (felnőtt: 2000 HUF, diák 1600 HUF, és lehet SZÉP kártyával fizetni), és rögtön feltereltek minket a planetáriumba, ahol kezdődött az Oázis az űrben című dokufilm vetítése. Nyilván sokkal kisebb, mint a budapesti planetárium, de így is elég élvezetes volt, a téma is izgalmas. Ami kevésbé tetszett, az a hatalmas rakás gyerek, akik egyszer csak a semmiből ott teremtek és megtöltötték a termet, majd folyamatosan kommentálták a filmet. 
kilátás a Csillagda teraszáról















A vetítés után megnéztük a csillagászattörténeti kiállítást. Pont pár hete voltunk a Gateway to Space-en, és azt kell mondjam, ahhoz viszonyítva is egy nagyon igényes kiállítást raktak össze Bakonybélben. 
Meteoritot tapizok éppen.
Rengeteg információt lehet szerezni a kiállított tárgyakból a legkorábbi csillagászati felfedezésektől napjaink űrkutatásáig, és nem egy interaktív információs elemmel is találkoztunk. Ami kicsit hosszúvá teszi a tárlat végigjárását, az az elképesztően sok olvasnivaló. Én nagyjából végigolvastam mindent, így is vagy két órát ott töltöttünk, de a sok rohangáló gyerek feltételezésem szerint nem. Engem zavartak, mert nem tudtam nyugodtan haladni, őket meg untatta a sok szöveg. 
Elég cool dolgokat láttunk.
Felmentünk a távcsőkupolába, de sajnos felhős idő volt, így nem tudtuk megnézni távcsőn keresztül a Napot. Kénytelenek leszünk visszamenni még egyszer. :) 
Van ennél menőbb?
A legnagyobb menőség a bejáratnál felállított húsvéti festett tojásos barkaköteg volt. Már ezért megérte elmenni. A shopban még vettem egy űrkutatásos könyvet, Dave egy csillagdás pólót, majd beültünk a közeli kocsmába megebédelni és tisztázni a túraútvonalat. 
Az eredeti terv
Úgy terveztem az útvonalat, hogy bőven útbaessen medvehagymás terület, de ne legyen borzasztó hosszú a túra, mert a franc tudja, milyen a terep az erdőben - előző nap esett az eső, aznap reggel is csöpögött. A cél a Witt kilátó lett volna. Igen, a hangsúly a "volnán" van. 
Medvehagyma!
Bakonybélből kiérve a zöld kereszten indultunk el. Nem hazudok, ha azt mondom, 50 méter után meg kellett állnunk, akkora volt a szintemelkedés. Nem bántam, mert a táj csodás volt, és amerre a szem ellát, medvehagyma mindenhol. ^_^ Pár hete jártunk a szokásos kószakommandós mecseki medvehagymás túrán, és nem gondoltam volna, hogy a Bakonyban több medvehagymával találkozom, mint a Mecsekben. 

Megtömtem a zacskómat medvehagymával, bontottunk egy sört, beszélgettünk, és haladtunk tovább, hamarosan áttérve a piros négyzetre. Nem sokkal a halomsírok után elágazáshoz értünk, ahol a piros csíkon kellett folytatnunk az utat. 
Nem voltam ám egyedül :)
Kicsit meglepődtünk, amikor egy "Fokozottan védett természeti terület, Belépés csak engedéllyel" tábla fogadott minket. A térképen sehol nem találtunk arra utaló jelzést, hogy csak engedéllyel járható az út. Visszafordulni nem akartunk,  mentünk tovább. Az út kezdett egyre járhatatlanabbá válni: az ösvény tele volt kivágott fákkal, ágakkal, egy csúszós fatörzsön seggre is ültem - a fényképezőgépet ellenben megmentettem, nem lett baja az eséstől! :D Egy idő után eljutottunk egy mesterségesen duzzasztott tavacskához. Innentől tudtam, hogy rossz irányba indultunk a piros csíkon, a térkép egyértelműen a másik irányban mutatott egy tavacskát.  Nem voltam 100%-ig biztos benne, hogy ez az a tó, de erős volt a gyanúm.

Tekintve, hogy épp egy elég veszélyes szakaszt hagytunk a hátunk mögött, úgy döntöttünk, megyünk tovább. Engem azért aggasztott ez a tévedés, elképzelésem se volt, mennyi idő alatt érünk vissza olyan helyre, ahonnan könnyen visszajutunk Bakonybélbe, és tartottam tőle, hogy megint nehezen járható szakasz következik. Alaptalan volt a félelmem, azt leszámítva, hogy többször is át kellett kelni az erecskén, ami az ösvénnyel párhuzamosan csordogált, nem ütköztünk nagyobb akadályokba. Kellemes tempóban értünk el a Vörös János-sédi pihenőhöz, ami igen, pont az ellenkező irányban van, mint a Witt kilátó. A pihenő a civilizáció közelségét jelezte, itt már találkoztunk más kirándulókkal, volt szalonnasütő hely, és még pottyantós wc is! 
Az eredeti tervhez képest teljesen más utat jártunk be.
Innentől a főút mellett, a Gerence patakkal párhuzamosan folytatódott a visszaút, a kék keresztet követtük. Hazafele is rengeteg medvehagymába botlottunk, nem bírtam ki és szedtem még egy keveset. 
Bele is fetrengtem.

Medvehagyma tenger
Úgy számoltuk, nem érjük már el az utolsó előtti buszt, ami 6 körül indul Zircre, úgyhogy nem siettünk. Annál nagyobb volt a meglepetés, mikor 6 előtt 5 perccel elértük a település határát. Tudtam, hogy a tempomnál 18:08 körül van a busz, de hiába láttuk a templomtornyot, tudtuk, hogy ennyi séta után nem bírnánk elfutni odáig. Igencsak boldogok lettünk, mikor észleltük, hogy a buszfordulónál lyukadtunk ki, ahonnan a busz indulni fog. Pár perc múlva beállt a busz, és míg beértünk Zircre, élveztük, hogy végre ülhetünk. Zircen ettünk egy jól megérdemelt hotdogot és ittunk egy még jobban megérdemelt zirci sört, majd levezetésként a Randiban még egy sör-jéger lecsúszott. Hullafáradtan értem haza, de egy nagyon tökéletes napon voltam túl. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése