Kissé szomorkásan vettem tudomásul, hogy bár rollerrel érkeztem, azt az Oktogontól a Tabánig tolnom kell majd, mert a szervezők nem szeretnék, hogy guruljak. Aztán igen hamar rájöttem, hogy ha akartam volna, se tudtam volna gurulni, olyan sokan voltunk.
Viszonylag spontán jött a gondolat, hogy prájdoljak: bár tavaly jól éreztem magam, a kordonok, a bezártság adott egy olyan alaphangulatot, ami miatt idén nem terveztem kimenni. Aztán végül péntek este, mikor már láttam, hogy ismerősök szervezkednek, rájöttem, hogy balfaszság lenne kihagyni egy kis kényelmetlenség miatt. Plusz olyanok a jelenlegi állapotok kis hazánkban, hogy mindenképpen ott kell lennem megmutatni, hogy nem csak homofób nyomoroncok alkotják ezt az országot.
Természetesen én értem oda utolsónak a társaságból, a többieket már noszogatták, hogy menjenek beljebb, mert ahol álltak, az kevésbé biztonságos. Mivel viszonylag korán érkeztünk, meg is ijedtem, milyen gyorsan az első kamionokhoz értünk, bővében voltunk a helynek, féltem, hogy kevesen leszünk, de ez a félelmem teljesen alaptalan volt. Mivel majd kitikkadtunk a hőségben, indulás előtt betértünk egy zsúfolásig telt pubba, ahol elszürcsöltünk egy somersbyt/kávét/sört, a nyitóbeszédet is onnan hallgattunk. Szóba elegyedett velem egy szőke külföldi lány, aki nem értette, mi ez a hatalmas rendőri készültség, de sokáig nem magyarázhattam neki, mert lassan indult a menet, mi is kivonultunk. Induláskor sikerült a menet legelejére keverednünk, azóta láttam is pár fotót, amin pont ennek okán rajta vagyunk.
A tavalyi pride is jó élmény volt, de az idei túltett rajta. Nem történt semmi attrocitás, egyedül a Várkert Bazár környékén hallottunk sípoló homofóbokat, de látni nem láttuk őket. Olyan volt az egész, mint egy szép nagy vidám fesztivál, ebben nem különbözött a tavalyitól: mindenki mosolygott, táncolt, integetett, borzasztó jó érzés volt. Idén nem is éreztem magam tüntetőnek, mert ez nem tüntetés, ez egy kis fesztivál, ahol az emberek összejönnek megmutatni, hogy aki nem heteró, az is ugyanolyan értékes ember és ugyanúgy joga van szeretni, szeretve lenni, és nem normális az, hogy nem foghatja meg az utcán a párja kezét. Idén is a "love and tolerate" feliratú twilight sparkle-ös póló volt rajtam, egy kislánynál sikereket is értem el vele, szóval már megérte. :D Idén egyébként valahogy elmaradt az a nyomasztó bezártság-érzés, ami tavaly kissé megkeserítette a vonulást. Tudtam, hogy most se gondolhatom meg magam menet közben, de fel sem merült bennem, hogy korábban lelépjek. Olyan szép és jó volt minden. :) Na meg az útvonal is sokkal változatosabb volt a tavalyinál, a Lánchídon átprájdolni mekkora menőség már. Igaz viszont, hogy kevesebb emberrel találkoztunk az útvonal miatt, tavaly sokan integettek, buliztak a házak ablakaiban, most alig jártunk olyan helyen, ahol lakóházak álltak.
A Tabánon tényleg piknikhangulat volt. Leültünk mi is, meghallgattuk a záróbeszédeket, kicsit még hesszeltünk, aztán indultunk haza. Rég érzetem magam ennyire felszabadultan, nekem tényleg hatalmas élmény volt az idei pride. Egy napra Budapest egy szép és vidám hely lett.
(Az meg már csak lolfaktor, hogy Csaba pár órára index címlapsztár lett, ahogy a fejem negyede is.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése